Bédorka az Oviban

Helló megint!

Ma ismét Apa jött értem. Szokásához híven bennt keresett a termünkben, de mi kinnt voltunk az udvaron! Látni kellet volna az arcát: hol a lányom, Ovónéni? Persze végül megtalált. Az átöltözés után elbuszoztunk a CBA-ba és vettünk csoki- és vanilliás pudingot, meg vagy 2 kiló banánt. Az előbbi a délutáni piknikhez kellett, az utóbbi pedig az oviba, gyümölcs adó fejében...

Megbeszéltük, hogy ma elmegyünk végre a Merzse-mocsárhoz. Így is lett. Ma jól felkészültünk, szúnyogriasztó, melegholmi, puding... mi kell még. Egy Apa, aki elteker addig. Útközben láttunk két lovaskocsit (fogatot?). Az elsőt egy fekete ló, míg a másodikat két fehér ló húzta. Köszöntem nekik is és a gazdáiknak is.

 A mocsár közepén van egy madárles. Már majdnem odaértünk, amikor Apa felfedezte, hogy az út mellett szederbokrok vannak. Aki keres, talál. Szedret. Ettünk egy-két szemet, csak az íze kedvéért. Ez is csoda, hogy ennyi maradt. Ezután felmentünk a madárleshez. Mondanom se kell, hogy a mocsár már majdnem kiszáradt, a madárlesből sem lehet több repülő állatot látni, mint máshonnan, de a feeling az egészen más így. Szóval lesekedtünk egy darabig, rohangáltunk a fa hídon fel s alá, elpusztítottuk a túlélő pudingkészletünket és elindultunk hazafelé. Egyébként mi az, hogy Merzse?

Persze a reptér felé mentünk, hogy lássunk néhány gépet és radart ma is. Szerencsénk volt, láttuk a kedvencemet is felszállni (Jumbo). A reptér kerítése mellett találtunk egy édi éticsigát is. Elénekeltem neki a "csigabiga told ki..." kezdetű örökbecsű dalt, amit mellesleg ma az oviban is énekeltünk. Micsoda véletlen egybeesés! Erre persze nem táncoltam...:-)

Szóval (hivatalosan) egészségesnek nyilvánítottak. Mehetek újra az oviba. Hurrá! Hétfő reggel mindent ott folytattam, ahol abbahagytam. Mondhatom jó választás volt, hogy ma jöttem. Miért? Szülinapja volt a Katának és megünnepeltük. Ja, és volt torta is. Csoki! Az egyik legkedvencebb sütim. Az ünneplésem kivül természetesen sokat játszottunk. Ma megint lovacskázhattam, de játszottam a Mercivel és a Laurával is. Elég nehéz ezt a sok új nevet megtanulni! Délután a Papa jött értem a piros miautónkkal (Szamara). Kaptam Tőle is jutalomédességet, de ne mondjátok el senkinek!

Este egy kicsit fájt a fülem. Biztos még a nátha utóhatása. Anyáék kiorrszívóporszívózák az orromat (szerintem még a kerület központjában is hallható volt a sírásom), majd elővették a piros csodalámpát és azzal melegítették, gyógyították a fülemet. Ez már sokkal kellemesebb volt. Egész jól aludtam.

Más. Meséltem már, hogy van egy új legkedvesebb mesefilmem? A BBC-n megy és Little Robots a címe. Nagyon tetszik, nézzétek meg Ti is.

Kedden is voltam oviban. Ma énekeltünk is (Hopp Juliska...). Persze nekem ez nem okozott gondot, mivelhogy szinte ezen nőttem fel. Meg is mutattam mindenkinek, hogy én még táncolni is megtanultam erre a dalra... (még a járókában, amikor a Mama és Anya egyszerre énekelték ezt. Ettől csak az volt a jobb, amikor "népművelőKatinénikém":-) is rázendített...) Egyébként ma a Leventével is játszottam. Próbáltam meggyőzni Apát és Anyát, hogy a Levente egy lány név, de hajthatatlanok voltak. Holnap le kell csekkelnem, lehet hogy tévedtem?

A jó hír az, hogy ma emlékeztem arra is, hogy mi volt ebédre. Dióstészta. Persze ezt csak a szüleim által oly sikeresen alkalmazott regresszív hipnózis alatt tudtam felidézni... A levesből csak annyira emlékszem, hogy vagy karalábé, vagy karfiol, de az biztos, hogy piros volt...

Miután Apa hazajött, megkérdezte, hogy nincs-e kedvem bicajozni? Hát persze. Ugyan Ő arra gondolt, hogy majd én tekerem az utcában fel s alá a sajátomat, de hamar rávettem, hogy menjünk el az ő bicajával a reptérhez. Beleegyezett. Útkozben elmagyaráztam Neki, hogy mia különbség a radarok és az irányítótorony között. Nos, a radarok körbeforognak, az irányítótorony pedig világít...

(Dorka az irányítótornyot következetes huncutsággal "világítótoronynak" hívja. Ennek számára van is értelme... Apa)

Jót kerekeztünk, látunk lovakat, terepmotorokat, fejreálló quadosokat, ja és egy csomó repülőt. Aztán jöttünk is haza, mert lement a nap. Apa bekapcsolta a dinamót és világítottunk is. Kicsit furcsa hangja volt ugyan, de így már messziről megtudta mindenki, hogy jövünk.

Útközben megkérdeztem, hogy hogyan tudnak repülni a repülők és hogy működik a dinamó. Apa elmondta. Azt hiszem át kellene beszélnünk ezt a "ne-nézzük-hülyének-a-gyereket-mondjuk-el-a-valóságot" megközelítést, mert a Maxwell egyenleteknél illetve a sugárhajtóművel felépítésénél elveszítettem a fonalat. Egy biztos: a repülők nem csapkodnak a szárnyukkal, mint a madarak... A dinamónak pedig semmi köze a dínókhoz és a pillangókhoz.

Helló!

Gondoltam, elkápráztatom Anyát egy kicsit. Megkértem, hogy kapcsolja be a számítógépet (mintha én nem tudnám!) és gépeljünk. Legépeltem Neki, hogy APA meg hogy PAPA. Kezdetnek gondoltam ez is elég. Tudjátok, be kell tartani a fokozatosság elvét. Nagyon meglepődött... Szegény, ha tudná, hogy "titokban" bloggolok:-))))!

Most egy kicst hanyagolom a bejárást az oviba, gondoltam megosztom Anyával és Apával, hogy mire jöttem rá.

Kérem szépen, az ovisok 4 csoportra osztályozhatók. Az első a sírósok, a második a nyafogósok, a harmadik a nevetősök, a negyedik pedig a mosolygósok csoportja.

Jómagam a negyedikbe tartozom. Nem értem, hogy egyesek miért sírnak... Majd elmúlik (legalábbis remélem, mert nagyon idegesítő, hogy reggelente az első óra a sírásuktól hangos.)

Egyébként már jobban vagyok. Jó sok (mézes!) hársfateát iszok, így már a torkom se fáj annyira...

Még valami. A múlt héten (a "beszoktatás" második napján) kinnt játszottunk az udvaron. A szokásos dolgok mentek: rohangálás, vonatozás, házikózás, csúszda stb. Egyszercsak odajött hozzám egy kislány és megkarmolt az orrom alatt. Miért? Kihasználta azt a pillantot, amikor épp megálltam, azt gondolta, hogy "fa" vagyok és cicásat játszott: élesíteni akarta a "karmait". Well... üzenem a szüleidnek, hogy vigyék el pedikűröztetni a cicájukat... 

Nos igen, tényleg összeszedtem valamit. Az éjjel nem sokat aludtam, mert fájt a torkom és eldugult az orrom. Van ez így. Apa azt mondta (többször is), hogy ez így normális, így alakul ki az immunrendszerünk, vagy mi... Ettől függetlenül pocsékul érzem magam...

Szóval húzós volt a tegnapi nap. Ma reggel alig tudtam felkelni. A szokásos hét óra helyett csak héthúszkor sikerült Anyának felébresztenie. Értitek? Ő ébresztett engem, nem én Őt. Szégyen!

A reggeli mézespötyi (majd egyszer leírom a receptet:-)!) után elmentünk az én "dolgozómba". T. Szüleim hívják így. Ha tudnák, hogy egész nap csak játék van meg pihi. Dolgozás? Hah, majd nagycsoportban. Állítólag... Ma igazán lovas napom volt. Van egy szép fa lovasjáték az udvaron és azon sokat játszhattam, már amikor épp nem dobálták a többiek. Mi jó van egy fa ló dobálásában fel nem foghatom. Hamar megunták. Biztos valami őskori mammutvadász emlék tört fel egyesekből. Még jó, hogy lándzsáik nincsenek (még).

A délutáni alváskor huncutkodni akartam, de nem hagytak. El akartam bújni a kiságy alá, de az őrök, vagyis az ovónéni és a dadusnéni kiszúrtak és mehettem vissza az ágy rendes oldalára.

Ma megint Apa jött értem. Majdnem elvitt egy másik kislányt. Tök úgy néz ki hátulról, mint én, ráadásul ugyanolyan piros pólója is van. Még jó, hogy az ovónéni szólt neki, hogy bennt vagyok a teremben. Erre azt mondta, hogy nem kell izgulni, reggel úgyis visszahozta volna a (másik) gyereket. Kösz Apa!

Hazafelé mondtam neki, hogy picit fáj a torkom. Lehet, hogy máris összeszedtem valamit? Mi lesz itt télen? Sebaj, vigasztalásul rávettem Apát, hogy vigyen el a játszótérre, lovacskázni meg csúzdázni. Jót játszottunk, csak a nagy gyerekek akkora port csináltak a salakos pályán, hogy csak köpködtük a sok salakot... Egyébként szeretem ezt a játszóteret, csak az a baj, hogy sok tinédzser is imád ott bagózni, sörözni meg ki tudja mit csinálni esténként. Arról nem beszélve, hogy tele van lassan minden graffitivel. Apa azt mondta, hogy legközelebb hozunk egy üveg hígítót. No nem a buliba akarunk beszállni, hanem Thomas-ról, a gőzmozdonycsúzdáról lemosni a tag-eket. Ha lejönnek... Jó lenne.

Vagyis nem az első. A múlt hétem már lehúztam 2x két órát. Tök jó volt. Anya izgult az első alkalommal, de semmi gond nem volt. Másodjára a Papa maradt ott velem. Azt hitte nem veszem észre, hogy elment a Bözsihez, gyógyszert íratni, meg ilyenek. Persze, hogy észrevettem. Na mindegy, jót játszottam akkor is.

Szóval szeptember 01-én volt az első teljes napon a Hétszínvirágban. Anya reggel elhozott, átöltözés, puszi, aztán hajrá... ment minden, ahogy kell.

Kezdem megismerni a gyerekeket. Ma még találkoztam Benivel, de Ő átmegy a másik épületbe hamarosan. Játszottam a Mercivel és a Botival no meg a Patriciával. Nehéz ennyi nevet megtanulni. Aztán meg ott vannak a dadus meg óvónénik is. Ki győzi ezt...?

Állítólag rendes gyerek voltam. A Dadus néni azt mondta Apának (Ő jött értem délután), hogy még aludtam is ebéd után. Aha, biztos nem látta, hogy mindig kukucskáltam. Sebaj, hadd higgye csak. Még uzsit is kaptam. Zsíroskenyér uborkával... Itt még ezt is megeszem. Otthon csak a Papától és néha Apától csórok ilyen kaját.

Egészen hazáig sétáltunk Apával. Azt mondta, hogy tök felesleges erre a két megállóra buszra szállni, mert egyrészt úgyis várni kell re, másrészt úgysincs hely rajta és végül pedig a sorompónál dugó van és nem akarunk ott rostokolni. Gondolom azt hitte, hogy majd jól elfáradok. Azt lesheti!