Helló megint!
Ma ismét Apa jött értem. Szokásához híven bennt keresett a termünkben, de mi kinnt voltunk az udvaron! Látni kellet volna az arcát: hol a lányom, Ovónéni? Persze végül megtalált. Az átöltözés után elbuszoztunk a CBA-ba és vettünk csoki- és vanilliás pudingot, meg vagy 2 kiló banánt. Az előbbi a délutáni piknikhez kellett, az utóbbi pedig az oviba, gyümölcs adó fejében...
Megbeszéltük, hogy ma elmegyünk végre a Merzse-mocsárhoz. Így is lett. Ma jól felkészültünk, szúnyogriasztó, melegholmi, puding... mi kell még. Egy Apa, aki elteker addig. Útközben láttunk két lovaskocsit (fogatot?). Az elsőt egy fekete ló, míg a másodikat két fehér ló húzta. Köszöntem nekik is és a gazdáiknak is.
A mocsár közepén van egy madárles. Már majdnem odaértünk, amikor Apa felfedezte, hogy az út mellett szederbokrok vannak. Aki keres, talál. Szedret. Ettünk egy-két szemet, csak az íze kedvéért. Ez is csoda, hogy ennyi maradt. Ezután felmentünk a madárleshez. Mondanom se kell, hogy a mocsár már majdnem kiszáradt, a madárlesből sem lehet több repülő állatot látni, mint máshonnan, de a feeling az egészen más így. Szóval lesekedtünk egy darabig, rohangáltunk a fa hídon fel s alá, elpusztítottuk a túlélő pudingkészletünket és elindultunk hazafelé. Egyébként mi az, hogy Merzse?
Persze a reptér felé mentünk, hogy lássunk néhány gépet és radart ma is. Szerencsénk volt, láttuk a kedvencemet is felszállni (Jumbo). A reptér kerítése mellett találtunk egy édi éticsigát is. Elénekeltem neki a "csigabiga told ki..." kezdetű örökbecsű dalt, amit mellesleg ma az oviban is énekeltünk. Micsoda véletlen egybeesés! Erre persze nem táncoltam...:-)
